A konzervgyár igazi nagyatádi vállalkozásként indult: helyi vállalkozók helyben megtermelt tőkéből hozták létre, Nagyatád és térsége adottságaira, kiváló mezőgazdasági kultúrájára alapozva. A gyár 1941-es megalapításától az 1948. évi államosításáig terjedő fél évtizede igazi sikertörténet, melynek során egy egyszerű szilvaaszalóból 100-200 főt foglalkoztató, megyei viszonylatban is jelentős, exporttevékenységet folytató üzem született meg.

A történet 1939-ben indult, amikor a rekord mennyiségű szilvatermés hasznosítására (aszalás és lekvárfőzés) Matán István ötvöskónyi vállalkozó és Burits Pál, a Nagyatádi Járási Takarékpénztár igazgatója társas üzletet indított: a szakmai munkát Matán és családja végezte, a vállalkozáshoz szükséges pénzt (pl. eszközök beszerzésére) a takarék biztosította.

A következő évben kukoricát és almát szárítottak, majd hulló almából almevelőt készítettek. Burits Pál felmérte, hogy Nagyatád és tágabb környezete (nyugati irányban és a Balaton felé terjedő terület) fehér folt a konzerviparban. A legközelebbi konzervgyár Szigetváron működött. Ezért 1941-ben – a meglévő alapokat továbbfejlesztve – létrehozták a Nagyatádi Konzervipari Kft.-t, amelynek tulajdonosai Burits Pál, Matán István, Szabó Kálmán magánszemélyek, és a Nagyatádi Járási Takarékpénztár mint jogi személy voltak.

Közvetlen a megalakulás után, az I. számú taggyűlési határozatban megjelölték a vállalat céljait. A célkitűzések Burits Pál és a céget vezetők gazdasági ars poetica-jának tekinthetők: „Vállalatunkat Isten nevében azzal a céllal alapítottuk, hogy mivel több éves előzetes, hasonló célú vállalkozásunk eredménnyel kecsegetett és egy konzerv-vállalat létesítését szükségesnek mutatta, munkánk és tőkénk hasznos értékesítése mellett járásunk mezőgazdaságát intenzívebbé, hasznosabbá tegyük, továbbá munkásoknak munkaalkalmat szerezve a járás és községünk főleg gazdasági életét, forgalmát és jövedelmét emelhessük. Minden akaratunk, hogy ezen célokat mindvégig szem előtt tartsuk.”

Telephely céljára a tulajdonosok megvásárolták az egykori Czindery-kastélyt (a Zrínyi utca elején, a mai rendőrség helyén állt az épület), ez lett a kft. központja és raktára. Az üstöknek, vákuumszivattyúknak munkatermet építettek, a telken pedig üveggel fedett palántanevelő kertet létesítettek (valamint az előírásnak megfelelő légoltalmi óvóhelyeket). Az üzem konzervmestere Csóbor Kálmán, az üzemmérnök Almási Elemér vegyészmérnök volt.

A termelést vegyesíz gyártással kezdték. A csomagolóládákra ragasztott címkéket és egyéb reklámanyagot Benyák Jenő tervezte és a Benyák-nyomdában készítették el.

Az 1941-42-es év folyamán a gyár lendületesen fejlődött, amihez hozzájárult az is, hogy a háború kitörésével rendkívüli módon megnőtt a kereslet a tartós élelmiszerek iránt. A gyár vezetői – a dolgozókkal egyetértésben – legjobb reklámnak a termékek kiváló minőségét tartották. Hogy ez milyen jól működött, és mennyire keresettek voltak a gyár termékei, jól mutatja, hogy 1944-ben 83 vevő – a háborús helyzet ellenére – előre kifizette a megrendelt árukat (meggydzsem, sárgabarack-dzsem, vegyesíz, birs- és körtebefőtt, savanyúkáposzta). A megtermelt jelentős nyereséget szinte teljes egészében fejlesztésre fordították, emellett azonban jutott a házassági, gyermekszületési, továbbá munkás- és tisztviselői segélyalapok, nyugdíjalapok létrehozására is. Az első gazdasági év nyereségének 72%-át fordították segélyezési és nyugdíjalapokra. Ilyen mértékű szociális gondoskodás akkoriban még a régebb óta jól működő nagy gyáraknál is alig volt elképzelhető, és törvény sem kötelezett rá.

A fejlesztéseknek köszönhetően 1943-ban lehetővé vált, hogy új gyártelepet kezdjenek el építeni a Somogyszobra vezető vasútvonal mellé (ez lett a majdani államosított konzervgyár alapja). A beruházás kútfúrással, iparvágány, gyárkémény, raktárak és kazánház építéssel kezdődött. A berendezések zömét a Láng Gépgyár gyártotta. Legelőször egy 182 méter hosszú pincetároló készült el (ennek volt köszönhető a későbbiekben, hogy a harcok alatt a hordós velőkészlet megmaradt, amivel újra lehetett indítani a termelést). Ebben az évben az üzem már hivatalos beszállítója volt a honvédségnek, majd hamarosan hadiüzemmé is nyilvánították.

• 

• 

1944 decemberében a háborús események elérték Nagyatádot. A község négy hónapon keresztül a német és a szovjet/bolgár csapatok állóháborújának színterévé vált. A lakosság zöme elmenekült, az itt maradt épületek, ingóságok nagy része elpusztult. Ebben a helyzetben a konzervgyár vezetősége úgy döntött, hogy leszerelik, amit lehet, és az üzemet Körmendre menekítik. A nyersanyag, késztermékek zöme azonban itt maradt, és részben a katonaság, részben az éhező lakosság hordta szét. A háború után, 1945 tavaszán a tulajdonosok visszatértek, és minden nehézséget leküzdve (rommá lőtt épületek, felrobbantott gyárkémény, infláció, nyersanyaghiány stb.) újra nekifogtak a Somogyszobi úti gyártelep felépítésének. Az új gyárban az 1947-es idényben elindult a termelés.

Az 1947-es választások után nyilvánvaló lett, hogy hamarosan bekövetkezik az államosítás. A kft. vezetősége ennek ellenére úgy döntött, hogy a folyamatban lévő beruházásokat tovább folytatják, mert ha az új gyár építése abbamarad, Nagyatádon soha nem lesz konzervgyár: a berendezéseket széthordják más háborús károkat szenvedett gyárak rekonstrukciójához. Burits Pál bízott abban, hogy államosítás után is maradhatnak a gyár alkalmazásában. 1948. március 26-án azonban, amikor az államosítás megtörtént, a kapuban álló őrség azt sem engedte meg neki, hogy személyes holmiját elhozza, és hamarosan Nagyatádról is el kellett menekülnie.

Az egy évvel korábban meghozott – az egyéni érdekeket félretévő, önzetlen – döntésnek köszönhető azonban, hogy „a Nagyatádi Konzervgyár létezhetett. Az államosítással ugyanis már egy korszerű, beüzemelt konzervgyár került az állami konzervipar tulajdonába, a továbbfejlesztéshez alkalmas területtel és jó lehetőségekkel. (…) Nagyatád számára pedig nem csekély előnyt jelentett, hogy másfélezer fő is foglalkozást találhatott, nem is beszélve arról, hogy a környék mezőgazdasága számára milyen fejlődési jelentőséggel bírt a Konzervgyár által felvásárolt nyersáruk mennyisége.” (Burits Oktáv visszaemlékezése)

Hauptman Gyöngyi

Forrás:

Nagyné Gyánó Ágota (szerk.): A Nagyatádi Konzervgyár és alapítói. Múltidéző X. Nagyatád, 2001.

A nagyatádi Városi Múzeum konzervgyárra és a Burits családra vonatkozó gyűjteményi anyaga.

Bősze Sándor (szerk.): Nagyatád Monográfiája II. Nagyatád, 2001.