Pauer Gyula Tüntetőtábla-erdő című alkotásának története, 1978 – 2015 – 2020

Nagyatádnak gyönyörű parkjai, virágos-zöld terei vannak, melyek között van egy egészen különleges,  ahol a tájat nem a növények, hanem az óriási, fából készült szobrok alakítják. A szoborparkot a Göröndi út mellett minden nagyatádi ismeri, sokan, sokszor sétálnak, kirándulnak arra, barangolnak a patakparton és a szobrok között. A szoborpark azonban a város határain messze túl, országosan és nemzetközileg is ismert és elismert szabadtéri faszobrászati gyűjtemény – Nagyatád hatalmas művészeti értéke, kulturális öröksége.

A szelíd, lankás tájon felállított szobrokat kiváló magyar és külföldi szobrászművészek készítették 1975., a Nemzetközi Faszobrászati Alkotótelep első idénye és a 2000-es évek eleje között. Ha egy virtuális térképen láthatnánk az összes, jelenleg meglévő és a már elpusztult szobrokat is, több mint 60 alkotást számolhatnánk össze. Ennél azonban jóval több készült a nagyatádi műhelyben: sokat közülük a város utcáin, parkjaiban felállítva láthatunk, több szobrot pedig eleve máshová szántak, és más városok, települések tereit gazdagítják.

A hosszú évtizedek alatt számos neves magyar szobrász mellett a világ szinte minden tájáról érkezett alkotók dolgoztak a művésztelepen: európai (lengyel, orosz, litván, holland, francia, olasz, német, cseh, román, finn), egyesült államokbeli, kanadai és ázsiai művészek (grúz, koreai, örmény, vietnami, japán). Az elkészített alkotások ezt a sokféleséget tükrözik: a művészek által képviselt különböző világlátásokat, művészeti szemléleteket, egyéni és kulturális látásmódokat, de emberi életutakat, sorsokat is.

Akik az elmúlt év során kilátogattak a szoborparkba, észrevehették, hogy az alkotások közül több megújult, s olyan is van, amely egyenesen újjászületett: Pauer Gyula Tüntetőtábla-erdő című alkotása. A park északi oldalán, a régi vasút nyomvonala mellett látható szobor-kompozíció 1978-as felállítása óta ráadásul már másodízben éledt újjá: ez az egyik leghányatottabb sorsú alkotás a művésztelep történetében.

Az 1978-as alkotóidény a negyedik volt a nagyatádi művésztelep elindítása óta: Bencsik István, Mizser Pál, Pauer Gyula, valamint Klaus Messerschmidt (német), Julij Szinkievics (ukrán), Jorge Dubon (mexikói) és Vladimir Bujnacsev (orosz) szobrász dolgozott itt július 1. és szeptember 30. között. Pauer Gyulát Bencsik István szobrászművész hívta meg, aki akkor a Képző- és Iparművészek Szövetsége részéről a művésztelep szakmai tanácsadója, irányítója volt. Pauer a művésztelepi munkára a Pszeudo fával pályázott, de – pályázaton kívül – ekkor készítette el Maya című szobrát és az eredetileg Táblaerdő néven szereplő alkotását is.

Pauer Gyula (1941-2012) Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrász, a magyar neoavantgárd nemzedékének kiemelkedő alakja, sokoldalú, kísérletező művész volt. A művészet különböző ágaiban való tevékenység magának az alkotásnak a lényegét jelentette, hogy minél több dimenzióból közelíthessen a számára fontos kérdésekhez. „Teljesen egyenrangú műfajnak érzem a színházat, a filmet, a szobrászatot és a festészetet” – fogalmazta meg 2002-ben.

A 1970-es években látvány-, díszlet- és jelmeztervezőként dolgozott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a színház talán legkiemelkedőbb, legprogresszívebb korszakában. Terveivel – melyek a rendezői koncepciót is meghatározták – jelentősen hozzájárult a színház megújuló arculatának kialakításához. A nyolcvanas évektől főként filmek látványtervezőjeként dolgozott, némelyikben színészként is szerepelt (együtt dolgozott többek között Babarczy Lászlóval, Gothár Péterrel, Tarr Bélával, Bereményi Gézával).

Az 1970-es években képzőművészeti alkotásaival kapcsolatban bevezette egy új művészet, a „Pszeudo art” fogalmát. A görög szó eredeti jelentése ’ál, hamis, nem valódi, valódinak látszó’. A pszeudo – alapvetően a szobrászatára vonatkoztatva – egyszerre jelentett művészeti programot (melynek gyökereit a minimal artban és az op artban jelölte meg), ugyanakkor filozófiai és szociológiai mondanivalóval is bírt. Művészetének lényege volt „annak felismerése és tudomásul vétetése, hogy dolog és látszat egymással soha azonosulni nem tudó minőség, hogy az önmagában való tárgy, a végső igazság el nem érhető a látszatok végtelenül sorjázó és egymást átható burkai alatt. A művész csak azt teheti, hogy ráébreszt szemléletünk relativitására” – írta a pszeudóról Körner Éva művészettörténész. Az új művészet alkotása a nagyatádi Pszeudo fa is, amely úgy készült, hogy a szobrász egy hatalmas farönk kérgét lefényképezte, majd levette, és festett anyaggal mintegy visszarakta azt. Ezzel az alkotási móddal, valamint a szimpózium alatt rendezett performanszaival azt vizsgálta, hogy mit kezd a kor embere azzal az alkotással, ami olyan, mint a valóság, de nem az.

Egyes művek révén a pszeudo politikai felhangot is kapott, emiatt Pauer a hivatalos művészetpolitika által tiltott művész volt a hetvenes években. Meghívása a nagyatádi alkotótelepre ezért problémás volt, ám Bencsik István következetesen kitartott a részvétele mellett, később pedig a komoly feszültségeket keltő Táblaerdő felállítása mellett is.

A Tüntetőtábla-erdő 131 db feliratos táblából álló – egyáltalán nem hagyományos értelemben vett – szobor-kompozíció, pszeudo alkotás, amelyben a tüntetőtáblák alaposan kimunkált alaprajz szerint vannak felállítva. Az alaprajz nagyon lényeges: minden tábla dél felé néz, ezáltal a nap kelet-nyugat irányban vonul el fölötte. Ezért nem mindegy, hogy milyen napszakban megyünk a táblák közé, mikor olvassuk azokat, mert az évszakok és a napszakok szerint változó súrlófény mindig más szövegeket emel ki, tesz hangsúlyossá vagy hangsúlytalanná. Azaz, mindig mást olvashatunk. „Az alaprajz elemei: egy kereszt, egy spirál és erre rá két fél spirál, mintha egy másik spirálnak a töredéke lenne. Ennek a metszéspontjaiba kerülnek a táblák, de nem minden metszéspontra.” (Pauer Gyula, 1983)

A táblák alaprendje nem tetszőleges, hanem egy vízió szerint áll fel. E vízió szerint a tüntetőtáblákat – „eredeti rendeltetésüknek” megfelelően – tüntetők viszik, egy rohanó tömeg, akik egy feléjük rohanó embert meglátva megtorpannak. A hirtelen megállás miatt a táblákat vivő embereknek és az általuk vitt tábláknak az eredeti rendje felborul. Ezt a megváltozott, összekeveredett rendet, ami mégis rend, jeleníti meg a táblaerdő alaprajza.

A táblák szövegeket hordoznak, melyek durván három csoportban különböztethetők meg: „Az egyikben lírai természetű, úgymond költői jellegű szövegek. A másodikban kifejezetten irritatív, politikai, közéleti, művészettel foglalkozók voltak. És voltak teljesen közömbös…, lazító, hígító szövegek, amelyeknek tulajdonképpen az égvilágon semmi értelmük nincs, és zavarba ejtő, hogy hogyan kerül oda egy ilyen szöveg.” A táblák között barangolni lehet: „tehát sétálsz egy erdőben, ahol táblák és szövegek zuhognak rád. Jelentések. A műalkotás természete olyan, hogy nem lehet megsemmisíteni.” (Pauer Gyula, 1983)

• 

• 

A táblák kivitelezése szeptember 30-án, tehát már a hivatalos alkotóidény után kezdődhetett meg, miután a művelődési minisztérium, ill. a képzőművészeti szövetség jóváhagyta a szövegüket. Október 6-án pedig már állt a mű.

Az elkészült kompozíció láttán azonban a városi művelődési osztály vezetője „óriási patáliát rendezett,” és az ügyben a helyi hatóságok „felsőbb segítséget” kértek. Ezt a képzőművészeti szövetség akkori vezetőségétől meg is kapták, és október 20-án a szobrot lebontották az alábbi – később megfogalmazott – sommázattal: „Művelődéspolitikánk jelentős alapfeltétele az, hogy olyan művészeti alkotások kerüljenek állami pénzeszközök segítségével köztulajdonba, amelyek társadalmilag elfogadhatók.”

Bencsik Istvánt az alkotás és alkotója melletti kiállása miatt menesztették az alkotótelepi és szimpozion bizottságból. A táblák raktárba kerültek, ahol lassacskán „elenyésztek.” Egyetlenegy maradt meg közülük mementóként, amelynek „felirata szinte hátborzongatóan vetítette elő e monumentális szobormű sorsát és »feltámadását«” – írja Sasvári Edit művészettörténész:

 „Én olyan szobrokat szeretnék
 csinálni Klotild amelyeket
 ha így elásnak a jövőben
 maguktól kikelnek ne kelljen
 hozzájuk buldózer
 se régészet földalól
 alakítsák formálják
 a környezetükben törvényeikkel
 a teret.” 

A tábla a székesfehérvári Szent István Király Múzeumba került, ahol az Új Magyar Képtár kortárs művészetet bemutató állandó kiállításában látható.

A szobor-kompozíciót Rauschenberger Jánosnak, Pauer egykori munkatársának köszönhetően 2015-ben rekonstruálták, és eredeti helyén újra felállították a szoborparkban. Október 23-án tartották az ünnepélyes avatót, ahol Pauer Gyula családja, barátai, művésztársai is jelen voltak. Az újra elkészített művet Szőke Annamária művészettörténész avatta fel. (Az avatón elhangzott beszéd itt olvasható.)

A szobor-rekonstrukció azonban nem állta ki az idő próbáját: ezúttal nem a politika, hanem az időjárás viszontagságai, és a mű elkészítésének nem igazán időtálló technológiája azt eredményezték, hogy a szövegek pár év alatt elhalványultak, olvashatatlanná váltak, a táblák oszlopai elkorhadtak, több ki is dőlt. 2020 tavaszán Huszár Endre, a Nagyatádi Kulturális Központ munkatársainak segítségével, óriási elhivatottsággal, türelemmel és kitartással restaurálta a Tüntetőtábla-erdő darabjait, amelyek az ősz folyamán vissza is kerültek az eredeti kompozíció szerinti helyükre: újra alakítják, formálják tehát „a környezetükben törvényeikkel a teret.”

• 

• 

• 

• 

E nagy volumenű, több hónapi intenzív munkát igénylő felújításnak köszönhetően újra sétálhatunk a táblaerdőben, olvashatjuk a súrlófény által hangsúlyossá vagy épp hangsúlytalanná tett szövegeket, és rácsodálkozhatunk azok téren és időn túli érvényességére. A tüntetőtábla-erdő újra tüntet, „de nem úgy, hogy valamit megsemmisít, tehát nem eltüntet”, hanem „önmagát tünteti”, „feltüntet.”„A tüntetés kétértelmű kifejezés.” (Pauer Gyula) Ahányan vagyunk, annyiféleképpen hat ránk az alkotás, egészében és részleteiben egyaránt. A lényeg, hogy hat, hatást vált ki, gondolatokat, érzelmeket hív elő, s ezáltal kapcsolatba kerülünk vele. Hagyjuk, hogy ez megtörténjen!

Hauptman Gyöngyi

• Források:
• Szőke Annamária: Paurer Gyula
• Szőke Annamária (szerk.): Paurer. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Budapest,2005.
• Kovács Géza (szerk.): A Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep huszonöt éve. Nagyatád, 2001.
• Géger Melinda: A Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep. In: Nagyatád Monográfiája II. Nagyatád, 2001. 381-384.