Vízimalmok a Rinya mentén II. – A simongáti malom

A simongáti vízimalom a Rinyáról a szabályozások során mesterséges úton lefűzött Malomárok csatorna partjára épült. K. Mándy Sámuel tulajdona volt, benne a simongáti cselédség, bodvicai lakosság számára végeztek darálást, vámőrlést, valamint az uradalom jószágainak szemestakarmányát is ebben a malomban őrölték. Három felülcsapott kerékkel működött. A háborúban orosz és bolgár katonák megfigyelő állásaként kapott kiemelt szerepet, így a német, magyar erők folyamatos célpontja volt, ennek eredményeként a háború végére romhalmazzá vált. K. Mándy Sámuel külföldre menekült, a tavak állami tulajdonba kerültek, a malomra már nem volt szükség, nem építették újjá, működő zsilipje azonban még ma is látható.

Az államosítást (1949) követő néhány évben még a II. világháborút átvészelő és újjáépített vízimalmok működését is beszüntette az állam népgazdasági érdekre hivatkozva. Némelyiket egy ideig még raktárépületként használták, később lebontották, építőanyagukat, berendezéseiket elhordták, jelentős részük teljesen megsemmisült.

Ma az országban mindössze egy tucat vízimalom maradt meg üzemképes vagy látogatható állapotban, ezek többsége malommúzeumként funkcionál. Szerencsére a Rinyán található vízimalmok közül is sikerült egyet megmenteni. A Péterhidán található, nem is olyan régen még romos, düledező épület a Péterhidáért Egyesület áldozatos munkájának köszönhetően teljes felújításon ment keresztül.

Makkos Péter