„Volt olyan időszak a magyar történelemben, amikor Somogy vármegyét úgy nevezték politikai körökben, hogy az a Somssichok megyéje” (Kaposi: 59. o.).

A 18-19. században Somogy megyére oly nagy gazdasági és politikai hatást gyakorló Somssich család rövid idő alatt alnádort, több kamarást, királyi személynököt és főispánt, magyar nemzeti banki főtanácsost és mezőgazdasági szakértőt valamint magyar királyi külügyminisztert is adott az országnak.

A termékeny, gyorsan gyarapodó, hamar több ágra terebélyesedő család főnemesi ágának birtokközpontja éppen Nagyatád mellett, Kivadáron létesült a 18. század második felében, ami a következő, több mint fél évszázadban nagyban meghatározta a régió életét.

A Somssich-família – a rendelkezésre álló források tanúsága szerint – a horvátországi Varasd környékéről származó köznemesi család volt. A végvári harcokban is részt vállaló Somssichok közül Miklósról tudjuk, hogy 1671-ben a Zala megyei Csáktornya várnagyává nevezték ki. Három fia született, Pongrácz, Péter és Mátyás. A família gyors felemelkedése, egyúttal befolyásának növekedése a Somssich Pongrácz és Bodalecz Borbála házasságából született Somssich Antalnak (1698-1779) köszönhető. Az ő sikeres birtokszerzési törekvéseinek eredménye a család kétszáz esztendeig tartó Somogy megyei jelenléte.

Somssich Antal 1741-ben adományként kapta a később a família központjának számító Sárd falut (később a Saardi előnevet fel is vette Somssich), ezenkívül Simonfát, valamint Csákány és Kadarkút egy részét. Ez a birtoktest később további területekkel egészült ki. „Somssich 81 évesen, 1779. január 30-án halt meg, s addigra már igencsak vagyonos embernek számított. Élete során mintegy 30.000 holdas birtokot szerzett, jelentős megyei és udvari tisztségeket tölthetett be életében, s 1777-es testamentuma is arról árulkodik, hogy volt mit ingatlanokban és ingóságokban gyermekeire hagyományozni” (Kaposi: 65.o.).

Somssich Antalnak négy fiúgyermeke született, Lázár, János, Antal és József. Mivel János egyházi pályát választott, a birtok a másik három testvér között került felosztásra. Lázár 40, Antal 25, József pedig 35 százalékát örökölte a területeknek. Azonban hamar bebizonyosodott, hogy Lázár humán beállítottságának és költekező életmódjának köszönhetően nem alkalmas nemcsak a birtokszerzésre, de annak megtartására sem, így az örökség hamarosan újraelosztásra került. Így került végül Antal birtokába Csertő, Kadarkút, Markócz és Lukafa, József tulajdonába pedig Gige, Szerászló, Simonfa és Sárd.

A família – Nagyatád szempontjából is jelentős – főnemesi ága az ifjabbik Somssich Antal János nevű fia révén jött létre. Katonai teljesítményeinek köszönhetően János „1812-ben bárói, alig fél évvel később, 1813-ban grófi címet érdemelt ki” (Kaposi: 73. o.). A császári-királyi ulánus ezredben ezredesi rangot elérő János túladott az atyai örökségből származó birtokain, s a család hosszú ideig Prágában és Sternbergben tartózkodott. Feleségének, Aloysia (Lujza) Hirsch von Sternbergnek 1837-ben bekövetkező halála után nem sokkal azonban, 1841-ben visszatért Somogyba. Már a következő évben megvásárolt egy Babócsa környéki uradalmat, melynek részét képezte Rinyaújlak, Somogyaracs és Patosfa. A több mint 15.000 holdnyi terület két évvel később az 5466 hold kiterjedésű bodviczai-kivadári uradalommal egészült ki, melyet más adatok szerint nem is Somssich János, hanem már a fia, Somssich Adolf gróf (1808, Prága – 1869, Babócsa) vásárolt meg. A birtokot 1864-ben ifj. Somssich Adolf gróf (1839, Sternberg – 1919, Kivadár) örökölte meg, és az uradalom hamarosan a sárdi és mikei mellett a Somssich család újabb „mértékadó gazdaságává és központjává nőtte ki magát.”

A tényadatokon túl nézzük meg, hogyan emlékezik meg erről az időszakról ifj. Somssich Adolf unokája, Somssich-Szőgyény Béla Alaprajz című írásában:

„Kivadár-puszta jegenyék szegélyezte országút mentén feküdt a Rinya völgyében, öt kilométerre a járási székhelytől, Nagyatádtól. Amikor nagyapámé lett 1864-ben, mert dédapám még életében elosztotta birtokait fiai között, talán csak néhány cselédház, istálló lehetett ott. Nagyapám akkor huszonöt éves volt és ifjú házas. Rögtön építkezni kezdett: magtárt, birkaaklot, műhelyeket, s hogy a léleknek is meglegyen a magáé: templomot, paplakot. A mauzóleumra később került sor, s nagyanyámat már oda temette. A háznak, majdani otthonomnak alapjait is akkor rakta le, s aztán még húsz évig toldotta, szépítgette. A századfordulón artézi kutat fúrt: föléje víztornyot, fürdőházat emelt. A forrás bő sugárban ontotta kénes, meleg vizét: a fél pusztáról jártak oda az asszonyok ivóvízért” (Somssich-Szőgyény Béla: Alaprajz, 5. o.)

Források:

Levéltári évkönyv 33. Somogy Megye Múltjából (Kaposvár, 2002) Szerk.: Szántó László; Kaposi Zoltán: Egy középbirtokosi família 100 éve Somogy vármegyében (A Somssich család felemelkedése)

Somssich-Szőgyény Béla: Alaprajz (Nagyatádi Múzeumért Alapítvány, 2006)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Somssich_csal%C3%A1d

A külön nem jelölt felvételek a Nagyatádi Városi Múzeum fotógyűjteményében találhatók.