1948 márciusában megtörtént a gyár államosítása, az új igazgató a gyár egyik korábbi munkása, a Magyar Kommunista Párt tagja lett. Az ezt követő évek politikai, gazdasági viszonyai nem kedveztek a fejlődésnek. Az ötvenes évek elejének mezőgazdasági politikája (beszolgáltatások, kuláküldözés, a termelőszövetkezetek szervezésének erőltetése stb.) miatt a konzervgyártás hátterét jelentő nyersanyag termelés nem tudott bővülni. A Jugoszláviával szemben folytatott hidegháborús politika, a déli határsáv intézménye pedig más szempontból, de közvetlenül hátráltatta nemcsak a  gyár, de Nagyatád fejlődését is. Az üzemben folyamatos átszervezések zajlottak, két év alatt négy igazgató váltotta egymást, és sem a termelés összetétele, sem a nagyságrendje nem változott lényegesen. 1950-ben a gyár elveszítette önállóságát, a Dunántúli Konzervipari Egyesülés tagvállalataként – a szigetvári és a paksi konzervgyárral egy szervezetben – működött tovább. Az Egyesülés 1952-ben megszűnt, ám a két év alatt további hét igazgató váltotta egymást. A sok átszervezés közepette Csóbor Kálmán személye képviselte az állandóságot, aki a gyár megalapításától kezdve konzervmesterként dolgozott, így a termelés tapasztalt ismerőjeként, a telep vezetőjeként szervezte a szakmai munkát.

A konzervgyártó munka ebben az időszakban alapvetően kézi jellegű volt és sokszor nagyon nehéz. „Az anyagmozgatás szinte teljes egészében kézzel, ládákban, hordókban történt. A gyárudvaron ősztől tavaszig igen nagy volt a sár, ebben a sárban hajtották – főként nők – az 500-700 literes savanyúságos hordókat is” – olvashatjuk az 1985-ben készült gyártörténeti dolgozatban. A szociális körülmények annyiban változtak, hogy a dolgozók kaptak munkaruhát, kialakítottak egy öltöző-fürdő helyiséget, és megindult a rendszeres étkeztetés is.

 Az ötvenes években elsősorban befőtteket, gyümölcsízeket (gyümölcsvelőből készült, szeletelhető készítmény), dzsemeket, de ezek mellett már kevés főzeléket és csemegeuborkát is gyártottak. Az üveges készáruk mennyisége egyre növekedett, tárolásuk egy új raktár építését tette szükségessé: az új, kétszintes készáruraktár 1956-ban készült el, vasúti rampával együtt.

1957. január 1-jével a gyár újra önállóvá vált, igazgatója Csóbor Kálmán lett. A dolgozók létszáma és a termelés mennyisége is folyamatosan emelkedett a következő években: 1960-ban közel ötszáz állandó alkalmazottja volt, az éves termelés meghaladta az 5000 tonnát. Földalatti ciszternák épültek (elsősorban a gyümölcsvelő tárolására), felépült egy hidroglobus rendszerű víztorony, és két korszerű gyártósort is üzembe helyeztek a paradicsom és a csemegeuborka feldolgozására. A hatvanas évek elejére alakult ki az üzem végleges termelési profilja: a többféle főzeléknövény konzervet (zöldborsó, zöldbab, lecsó), a szovjet piacra nagy mennyiségű zakuszkát készítettek (paradicsomos lében eltett zöldséggel töltött paprika), befőtteket, sűrített paradicsomot és savanyúságféléket gyártottak. A termékek kedveltek voltak, folyamatosan növekedett irántuk a kereslet.

A gyár életében a megyei iparfejlesztési terv elfogadtatásával új korszak kezdődött: 1966-ban negyedmilliárd forintos fejlesztés indult el, amelynek eredményeképpen korszerű, modern konzervgyár született. A hatalmas vízfogyasztás érdekében megoldották a gyár önálló vízellátását, a gőz- és villamos energiaszolgáltatást, ipari vágányt építettek a vasútállomáshoz. Új üzemcsarnok készült, amelyben az I. és II. számú üzemet, valamint a készáruraktárt helyezték el. Végül felépült az irodaház és a szociális épület is. Az üzem állandó dolgozóinak létszáma duplájára nőtt (1200 fő), ami szezonban – az alkalmi munkásokkal együtt – megközelítette a kétezret. A termelés a korábbi mennyiség sokszorosára növekedett, a hetvenes évek közepén meghaladta az évi 40.000 tonnát. A gyár vezetői fontos lépéseket tettek annak érdekében is, hogy a termelés alapja, a nyersanyagellátás folyamatos legyen. Termeltetési szerződéseket kötöttek környező és távoli szövetkezetekkel, az ÁFÉSZ-szal, betakarító gépeket helyeztek ki a téeszekbe, hogy ezzel is ösztönözzék a főzeléknövények termelését.

• 

• 

• 

• 

• 

1964-től 1981-ig a gyár az egész magyar konzervipart tömörítő Konzervipari Tröszt szervezetén belül működött. A tröszt megszüntetése után, 1982. január 1-jétől újra önálló vállalattá alakult, Nagyatádi Konzervgyár néven. A változó fogyasztói szokásokhoz alkalmazkodva új termékekkel jelentek meg a piacon: többek között rostos üdítőitalokat, almasűrítményt, almapudingot is gyártottak. Az 1980-as évek közepén a gyár közel 50.000 tonna készterméket állított elő, amelynek forgalmi értéke elérte az egymillárd forintot.

• 

A gyár rendszerváltás utáni történetében sok a homályos pont, az elérhető forrásokból (főként újságcikkek) az alábbi főbb vonalak bontakoznak ki:

1995-2000-ig a LIMPEX Rt. által működtetett konzervipari vállalatcsoport tagja volt a nagyatádi gyár (a nyíregyházi, hatvani, szegedi gyárak mellett). A közös termelési hálózat inkább hátrányokkal, mint előnyökkel járt, folyamatosak voltak a leépítések is.  2000 nyarán a LIMPEX csoport megszűnt, és az újra önállóvá vált nagyatádi üzem számára, amely akkor a Dunántúl egyetlen működő konzervgyára volt, új tulajdonost kerestek. Az akkori szakmai vezetés ismét növekedésre tudta átállítani az üzemet: megállt a leépítés, új feldolgozó gépsorokat állítottak munkába, beruházásokat, fejlesztéseket indítottak el. Újra saját márkanévvel – Nagyatádi Konzervgyár –, dizájnnal és termékkörrel jelent meg a piacon, új csomagolást és árucímkéket terveztettek. A hófehér alapszínnel, a tiszta és világos formákkal a nagyatádi termékek hagyományos ízét, egészséges és tartósítószer-mentes összetételét hangsúlyozták. A gyárban akkor 350 ember dolgozott.

2001-ben a cég többségi üzletrészét három Vas megyei állami gazdaság vásárolta meg. Egy 2006-os újságcikk tudósítása szerint azonban „az új tulajdonosok […] nem tudtak eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek, ezért a konzervgyár 2004-ben ismét állami tulajdonba került. Nem sokkal később, döntően piaci gondok miatt állították le a termelést, majd elkezdődött a felszámolási eljárás. A tavalyi szezonban [2005-ben] már a Szigetváron is termelő Schenk és Társa Kft. működtette a céget – bérlőként. Az 1990-ben alapított társaság a német Obstkonservenfabrik Siegfried Linkenheil GmbH & Co. KG. érdekeltségébe tartozik.”

2011 februárjában a cég – gazdasági okok miatt – úgy döntött, hogy a nagyatádi gyárban megszüntetik a termelést, és a létesítmény a szigetvári gyár raktárbázisává és logisztikai telephelyévé válik. A kukorica- és borsókonzerveket gyártó gépsorokat leszerelték és Szigetvárra telepítették, a nagyatádi telephelyen raktározási és csomagolási munkák, továbbá logisztikai feladatok maradtak. Nyolc főnek felmondtak, 80 dolgozót azonban továbbra is alkalmaztak olyan munkarendben, hogy szezonban a szigetvári üzembe jártak dolgozni (ami napi 110 km-es ingázást jelentett).

Mára azonban ennyi sem maradt. Két évvel ezelőtt a Somogyszobi útra néző, elhagyott irodaépületre hatalmas molinó került: a gyár területe, épületei eladók vagy kiadók…

Hauptman Gyöngyi

• Források:
• A Nagyatádi Konzervgyár története 1939-1985.
• Nagyatád Monográfiája II.