(Budapest, 1905. december 15. – Budapest, 1983. augusztus 5.)

Elismerések: Munkácsy Mihály-díj (1965), érdemes művész (1970), kiváló művész (1978), Kossuth-díj (1980)

1925-től kiállító művész.

1922-1926 között az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. Mesterei: Mátrai Lajos és Kisfaludi Strobl Zsigmond voltak. 1926-ban mintázta meg első jelentős alkotását, önarcképét. 1927-ben meghívták Új Művészek Egyesülete tagnak és két művével a KÚT[1](Képzőművészek Új Társasága) kiállításán is szerepelt. Ebben az időben főleg portrékat készített, 1928-30-ban Ernst Lajos ösztöndíjával a Római Akadémián tanult.

1929-ben elkészítette Komárom város címerét.

1935-ben feleségül vette Schaár Erzsébetet. 1935-ben Barcsay Jenővel az Ernst Múzeumban, 1938-ban Kmetty Jánossal, majd 1965-ben a székesfehérvári István Király Múzeumban mutatta be műveit. 1945-ben rész vett az Európai Iskola munkájában is. Indulásakor zárt, feszes formavilágban alakította ki műveit. Neoklasszikus művei a budapesti Pasaréti-téri templom homlokzatát és a győri nádorvárosi templomot díszítik. A háborús években művei tragikus hangsúlyt kaptak. Egyre expresszívebb, nagyfeszültségű műveket alkotott.

1956-os forradalmi működéséért internálták. . A 60-as években egyike lett a modern magyar szobrászat megújítóinak, s példaképe a fiatal művésznemzedéknek. Bár Vilt egyike volt a „római” ösztöndíjasoknak, az ún. „Római Iskolának” sohasem lett elkötelezettje. A tiszalöki erőműhöz monumentális futó figurát készített. Az absztrakt megfogalmazásban tiszta formákra törekedett. 1966-ban Párizsban, 1967-ben pedig Bécsben állított ki. Az évtized végén – részben Schaár Erzsébet hatására – új anyagként az üveg felhasználásával is kísérletezett. A 70-es évek munkásságának kiteljesedése időszaka volt. Ekkorra már egyértelműen elismert művész. 1973-ban a budapesti II. Kisplasztikai Biennálén szinte egész korábbi életműve összefoglalójának szánta a Változatok I-V. sorozatot, mellyel díjat is nyert. Utolsó éveiben ismét újított: műterméből a posztmodern eklektikus formanyelvén beszélő, világvégi hangulatot árasztó szobrok sora került ki. Utolsó kiállítása 1982-ben a Fészek Művészklubban volt.