Varga Géza Ferenc – Iguana (1983)
(Dombóvár, 1950. november 17. – Szolnok, 2002. március 9.)
1976 óta kiállító művész, autodidakta. 1984 és 1988 között a nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep vezetője volt.
Leginkább madárszárnyakra, csontokra, halgerincekre emlékeztető függesztett-lebegő plasztikákat, ágas-bogas fákat idéző szobrokat, liánokat, liánokra applikált konstrukciókat készített. Kifejezésmódjára – melyre hatott az afrikai művészet, az aprólékos-gondos megmunkálás – az organikus szemlélet a jellemző. Jelentős műve az 1983-ban a nagyatádi Szobrász Szimpóziumon faragott Iguána című alkotása, a Csontváry Kosztka Tivadar és Samu Géza uraknak szeretettel című szobra.
Mesterének Borsos Miklóst tartja, ezen túl hatott munkásságára Samu Géza szobrászata is. 1986-ban, 1987-ben és 1990-ben elnyeri a salgótarjáni Országos Szobrászati Kiállítás díját. 1992-ben, 1994-ben és 1996-ban a nagyatádi Országos Faszobrászati Biennálé díját.
A Fáskör tagja. A 70-es évek közepe óta foglalkozik képzőművészettel, de munkásságról főleg a 80-as évek elejétől emlékezik meg a kritika.





Forrás: Durgó Tibor