(Kaposvár, 1899. június 10. – Pécs, 1986. április 10.)

Elismerések: Kossuth-díj II. fokozat (1973)

1917-ben hadiérettségizett a pécsi ciszterci gimnáziumban, ezután kivezényelték a frontra. A háború után a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult rövid ideig, majd 1926 és 1940 között Párizsban élt és dolgozott, ahol megismerkedett a modern irányzatokkal és azok képviselőivel, mint például De Chirico metafizikus szürrealizmusával. 1934-ben csatlakozott az Abstraction-Création művészcsoporthoz. Időközben Magyarországon a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) csoport a tagjává választotta. 1940-ben hazatért, és 1945-től kezdve Pécs művészetének meghatározó egyénisége lett.

A második világháború után tagja volt az Európai Iskolának. A non-figuratív irányzat egyik első magyar képviselője volt, bár művei nem sorolhatók egyértelműen ehhez az irányzathoz. Az 1960-as évektől a sík-geometrikus ábrázolás felé fordult. Szobrászként is a modern magyar szobrászat első kísérletezői közé tartozott. Foglalkozott finomkerámiával is, a Pécsi Porcelángyárban készített tálakat, vázákat.

Több évtizeden átvezette a dél-dunántúli képzőművészeti életet. Kiemelkedő teljesítménye és példája nyomán Pécsett a XX. századi modern képzőművészet központja jött létre.

A nagyatádi alkotótelepen készített alkotása: Vallomások (1975).

Forrás: Durgó Tibor