Ivan V. Brovdi – Hideg (1984)
(1939. június 02., Ilonokújfalu, Nagyszőlősi járás – 2023. március 2., Munkács)
Festő- és szobrászművész, Ukrajna érdemes művésze (1997).
Miután Nagykomjáton elvégezte a középiskolát (1955), az Ungvári Iparművészeti Főiskolán tanult tovább, ahol 1961-ben szerzett diplomát. Mesterei között tudhatta többek között Fedor Manajlót és Balla Pált. 1968-tól az Ukrán Művészek Országos Szövetségének tagja volt. Munkásságát számos díjjal ismerték el, emellett büszkélkedhetett az Ukrajna érdemes művésze, valamint az Ukrajna népművésze címmel is. Alkotásait 1965-től kezdődően egyéni kiállításokon is bemutatták, művei megtalálhatók múzeumokban, galériákban és magángyűjteményekben is szerte a világon.
Elsősorban szobrászként szerzett hírnevet, legismertebb művei a Szín és vér (a Szinevéri tónál), valamint a Munkács központjában lévő Cirill és Metód emlékmű, valamint a nagyatádi szoborparkban látható Hideg című szobra. Az utóbbi években a festészetben is sikereket ért el. Alkotásainak fő témája a kárpátaljai emberek életének színes jelenetei – parasztok és fakitermelők, kovácsok és pásztorok hétköznapjai és ünnepei állnak alkotásai a középpontjában. Erős, dinamikus, energikus képi formák, a színes síkok merész összehasonlításai és kontrasztjai, erőteljesen kiegyensúlyozott kompozíciós és háromdimenziós szerkezetek jellemzik. Mihajlo Szirohman festőművész, grafikus, művészettörténész szerint Brovdi „nagysága abban is rejlik, hogy képes volt festészetébe adaptálni a humort, ami nagyon ritka, hiszen ezt nehéz átadni, Brovdi azonban profi szinten művelte ezt. A rá jellemző lobbanékonyságot a festészetben tudta legjobban átadni, képein az élet legfontosabb motívumait mutatja be.”
A művész – elmondása szerint – három célt tűzött ki maga elé a festőművészet terén: kárpátaljai festőművész akar lenni, mindeközben jó szakember és végül „színes” alkotó, hisz ez annyira jellemzi a kárpátaljai képzőművészeket.




Fotók: Durgó Tibor