Bencsik István – Egyensúlyban (1975)
(Marcali, 1931. május 29. – Pécsvárad, 2016. augusztus 13.)
Elismerések: Kossuth-díj (1992), Prima Primissima díj (2009)
1947–1951 között a Budapesti Művészeti Gimnáziumban tanult, ahol Somogyi József tanítványa volt. 1951 és 1957 között elvégezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, itt Mikus Sándor volt a mestere. 1957-től 1959-ig, majd 1977-től 1979-ig Makrisz Agamemnon asszisztenseként dolgozott. 1965 és 1968 között a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület elnöke volt.
1974-ben a Képző- és Iparművészek Szövetsége Symposion Bizottságának titkáraként egyik alapítója volt a nagyatádi Nemzetközi Faszobrászati Alkotótelepnek, és 1977-ig művészeti, szakmai vezetője. A villányi Nemzetközi Szobrászati Alkotótelep társalapítója volt. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar Rajztanszékének tanára, majd 1982-től docense, 1992-től egyetemi tanár. 1991-től Magyar Művészeti Akadémia tagja, majd elnökségi tagja, 1994-től alelnöke.
Pályája kezdetén lírai, figurális szobrokat alkotott. 1968-ban az emberi mellkas térbeli koordinátái alapján orvosi célra fakockákból ragasztott, összecsiszolt, plasztikus, felnagyított, objektívan ábrázolt torzókat mintázott. Ugyanebben az időben fémlemezből hajtogatással, gyűréssel, gesztusszobrokat hozott létre, fémtárgyakat alakított át amorf alakzatokká, drótplasztikákat készített. Az 1970-es évek elején a villányi és a nagyatádi alkotótelepen nonfiguratív szobrokat faragott.
A nagyatádi alkotótelepen három szobrot faragott: 1975-ben az Egyensúly és az Alak (Idol), majd 1976-77-ben a Hát című alkotásokat. A 70-es évek második felétől a torzó lett művészetében a meghatározó motívum, majd – a torzók folytatásaiként – testrészleteket ábrázoló nagyméretű kő-, fa- és márványszobrai készültek, az 1980-as évek második felétől készült az ujjrészletekből épülő sorozata.
Műveit közgyűjtemények őrzik. Megtalálhatók a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában, a görögországi vóloszi Kortárs Szobrászati Gyűjteményben és a Magyar Nemzeti Galériában, továbbá néhány kisebb alkotása a nagyatádi T25 Művészeti Galériában.
Nagyméretű kőszobrai állnak a nagyharsányi szoborparkban, több japán városban (Tokorozavában, Kijoszatóban és Fudzsimi-Kogenben), a görög Vóloszban, a svédországi Anders Wall-gyűjteményben, a németországi Lahrban, hazánkban pedig Szigetváron és Pécsett.
A művész honlapja: http://bencsikistvan.hu/








Képek: Durgó Tibor