(1942 – 2014)

A japán művész a sintóhoz és a buddhizmushoz kapcsolódó őshonos fák erdőiből készült minimalista faszobrairól ismert. Fiatal korában sok időt töltött a zen buddhizmus tanulmányozásával. Hasonlóságokat talált a szútrák (buddhista szövegek) ismételt kántálása és a meditáció, valamint saját művészi gyakorlatának ismétlődő jellege között. Számos műve végtelen órányi faragással, fényezéssel, szeleteléssel és színezéssel készült. Időigényes folyamatok ezek, amelyek a művész számára szinte meditatív gyakorlatnak tűntek. Számos korai művében kámforfát használt, egy aromás fát, amely gyakran nő a sintó szentélyek körül, és szentként tisztelik. A művész korai alkotásai gyakran nagyméretű, hullámzó, különféle alakú szobrok voltak gyönyörűen sima, csiszolt felületekkel. Az 1980-as években kevésbé kontrollált megközelítést kezdett alkalmazni, lehetővé téve a fa természetes vetemedését, változását. Ezek a későbbi művek egy kísérleti attitűdöt tükröznek, amelyre véletlenszerűség jellemző. A tizenhetedik alkotóidény során dolgozott a Nagyatádi Művésztelepen. Két műve található meg hazánkban: az egyik a nagyatádi telepen, a másik Záborszky Gábornál.

Fotók: Durgó Tibor