(Medgyesegyháza, 1923. január 9. – Budapest, 2009. május 11.)

Munkácsy Mihály – díj (1978), Érdemes művész (1984), Kiváló művész (1989), Kossuth-díj (1995) stb.

A képző- és iparművészet több ágában és több műfajban is kipróbálta tehetségét: a művész és a művészet szabadságát vallotta, akárcsak 20. századi nagy elődje, Kassák Lajos. Neoavantgárd expresszív jellegű szürreális alkotásai a 20–21. század egyik jeles művészegyéniségévé avatták.

A Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányokat 1942-től 1947-ig. Mesterei Rudnay Gyula, az alföldi iskola festője, és Elekffy Jenő voltak. 1956-ig rajzot tanított a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban. Jeles alkotótelepeken fordult meg. 1985-ben a Nagyatádi Faszobrász Alkotótelepen, 1985-ben a Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelepen, Dunaújvárosban működött. Huzamos ideig munkatársa volt az Új Auróra című művészeti folyóiratnak, melybe gyakran írt 20. századi jeles magyar művészekről. A szegedi Tiszatájban, az Élet és Irodalomban, önálló kötetekben (Diabolikon, Békéscsaba, 1988; Kézkivirágzások, Budapest, 1997) is jelentek meg művészeti írásai.

Gazdag motívumkincsét a mitológiából, a bibliából, a legendákból, a magyarországi kézművesmesterségek termékeiből, a természetből és mindennapjainkból merítette. Anyagfelhasználása változatos, szinte minden megmunkálható anyagra vagy anyagból (papír, fa, textil, fém, agyag, üveg) formáz. Munkamódszere szisztematikus volt, előbb lerajzolta, amit látott, érzékelt és érzett, majd eldöntötte a végső formát, és grafika, festmény, báb vagy éppen szobor lett belőle. Textilszobraival új műfajt teremtett.

Forrás: Durgó Tibor