Detkovics Anikó – Lélekhárfa (2006)

(Szeged, 1982. június 27. – )

Vácon élő és alkotó szobrászművész. Középiskolai tanulmányait a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában végezte. Művészeti tanulmányait Dohnál Tibor Szabad-iskolájában kezdte Egerben, majd 2001-ben felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára, ahol 2006-ban szerzett szobrász diplomát. Diplomamunkáját A Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep és Szoborpark 30 éve címen írta. Amint az előszóban írja, a szoborpark már az első látogatáskor nagy hatást tett rá:

2005 nyarán, mint a Pécsi Tudományegyetem szobrász szakos hallgatója tölthettem két hetet a művésztelepen nyári gyakorlat keretében. Ennek a „térnek”, a dombos terepen, a csónakázótó mellett elterülő szoborparknak a látványa első látásra megragadott. […] A szobrok között elszórt szénabálákon olvasgatva, rajzolgatva töltöttem első napomat. Mély nyomot hagyott bennem az itt lévő csend, nyugalom és a határtalan, befoghatatlan tér élménye. Még sosem tűnt ilyen magasnak és tisztának az ég, mint amit itt tapasztaltam. Hajnalban pedig megpillanthattam azt a csodát, amikor a harmatos fűben sétálva, a pára okozta ködfelhőben úszva csak a szobrok felső részei mutatják meg magukat, míg az előbújó nap melege láttatni nem engedi egész testüket. Azt hiszem, hogy ekkor kezdtem érteni valamit abból, hogy Farkas Ádám milyen indíttatás alapján készíthette „Ködkarcoló” című szobrát.

Diplomamunkája, Lélekhárfa című szobra is a nagyatádi szoborparkba készült, ott állították fel 2006-ban. Ezen kívül a művésztelep gyűjteménye őrzi egy kisplasztikáját is, mely Seb címe alkotássorozat egy darabja.

A Seb I-III. című alkotássorozat a nagyatádi Művelődési Házban rendezett kiállításon, 2006.

Lélekhárfa – részlet